Térkép - Enumclaw

Enumclaw
Enumclaw az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam King megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 10 669 lakosa van.

Az Enumclaw-fennsík 75 ezer évvel ezelőtti vulkáni tevékenység (iszapár) hatására jött létre. A várost három oldalról farmok, a negyedik oldalról pedig védett erdő határolják.

Ugyan Enumclaw teljes egészében King megyében fekszik, egyes parkjai Pierce megyébe is átnyúlnak.

King megye egyik első fehér telepese az 1853-ban letelepedő Allen L. Porter volt. Az őslakosokkal való problémás kapcsolata miatt 1855-ben lakóházát felgyújtották. Porter figyelmeztette a Fort Steilacoom lakóit, majd távozott.

A mai Enumclaw első lakói Frank és Mary Stevenson voltak. A Northern Pacific Railroad szárnyvonalát 1855-re építették ki. Stevensonék szállót építettek, majd a telkeket üzleteknek értékesítették.

Az alapítókra utalva a települést először Stevensonville-nek nevezték, amit ők visszautasítottak. Egy helyi lakos az Enumclaw nevet javasolta, melyet egyedisége miatt mások is elfogadtak.

1885. január 11-én a Baldy-hegy kitört, azonban személyi és vagyoni kár sem keletkezett. Az 1880-as és 1890-es években a térségben komlót termesztettek, azonban a kártevők és a gazdasági válság miatt ezzel felhagytak.

Az 1890-es években a Northern Pacific vasútvonalát Palmer közelébe helyezték át. A Chicago, Milwaukee, St. Paul and Pacific Railroad egy vonala 1910-ben keresztezte Enumclaw-t.

Enumclaw 1913. február 1-jén kapott városi rangot. 1929-ben elkészült a Naches Pass Highway. Az 1950-es években a város lett az Enumclaw Insurance Group biztosító székhelye, és a cég a település legnagyobb foglalkoztatójává vált.

2005-ben a várostól nyolc kilométerre fekvő farmon Kenneth Pinyan mérnök egy lóval közösült, és az aktus közben szerzett sérüléseibe belehalt. Az eset miatt Washington államban betiltották a zoofíliát. 
Térkép - Enumclaw
Térkép
Google LLC - Térkép - Enumclaw
Google LLC
Google Föld - Térkép - Enumclaw
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Enumclaw
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Enumclaw
OpenStreetMap
Térkép - Enumclaw - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Enumclaw - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Enumclaw - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Enumclaw - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Enumclaw - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Enumclaw - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Enumclaw - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Enumclaw - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Enumclaw - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Enumclaw - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Amerikai Egyesült Államok
Az Amerikai Egyesült Államok zászlaja
Az Amerikai Egyesült Államok, gyakran Egyesült Államok, a köznyelvben egyszerűen Amerika (angolul: United States of America, United States, USA, kiejtés: //) független szövetségi köztársaság, amely ötven tagállamot és egy szövetségi kerületet foglal magában. Az ország Észak-Amerika középső részén terül el, ahol negyvennyolc állama és a fővárosi kerülete fekszik a Csendes- és az Atlanti-óceán között, északról Kanada és délről Mexikó által határolva. Alaszka állam a kontinens északnyugati részén található Kanada és a Bering-szoroson keresztül Oroszország között, míg Hawaii állam egy szigetcsoport a Csendes-óceán közepén. Az Egyesült Államok birtokol még ezen kívül társult államokat, tengerentúli területeket és van egy bérelt területe is.

9,83 millió négyzetkilométeres területével és lakosságával az Egyesült Államok a világ harmadik legnagyobb és harmadik legnépesebb állama. Az Egyesült Államokban él a világ nemzetileg és kulturálisan egyik legsokszínűbb társadalma a rengeteg bevándorlónak köszönhetően. Gazdasága a Föld országai közül kiemelkedő, a világ GDP-jének mintegy ötöde.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
USD Amerikai dollár (United States dollar) $ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
FR Francia nyelv (French language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Kanada 
  •  Kuba 
  •  Mexikó